Bemutatkozás

A működési terület bemutatása

Az Ócsai Madárvárta Egyesület a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósághoz (DINPI) tartozó Ócsai Tájvédelmi Körzet (TK) északi részén működik. Gazdag madárvilágának köszönhetően a TK nagy része nemzetközi jelentőségű védelem alatt álló, ún. Ramsari Egyezmén alá tartozó terület, és része a Natura 2000 hálózatnak is.
Viszonylag kis területén a nyílt vízfelületektől az erdőtársulásokig a lápi szukcesszió szinte minden stádiuma megfigyelhető. Kisebb-nagyobb foltokban nádasok, magassásosok, üde és kiszáradó láprétek, lápi magaskórósok, lápcserjések, láperdők is találhatók itt. A lápmedence széle löszgyepbe és homokpusztába megy át, illetve mezőgazdasági területek szegélyezik. A természetes eredetű változatosságot tovább növelte a több száz éves emberi hatás: rét-, nád- és erdőgazdálkodás, leg eltetés, tőzegbányászat, stb. Ezek a hatások az 1975-ben történt védetté nyilvánítás után minimálisra csökkentek, és beindult a másodlagos szukcesszió. A tőzegbányászat után maradt kubikok benádasodtak, a szárazabb területeken fás társulások jelentek meg.
Az Ócsai Tájvédelmi Körzet a Duna-Tisza köze hajdani kiterjedt lápterületének egyik utolsó maradványfoltja. A Gödöllői-dombvidék és a Duna-Tisza közi hátság talajvize a föld alatt 10-15 méter mélyen, lassan délnyugati irányba, a Duna-meder felé szivárog. Ócsa alatt – ahol a hátság dombjai véget érnek és találkoznak a Duna-sík árterével – a talajvíz a felszín közelébe jut, és rétegforrásokban tör fel. Mivel a területnek felszíni befolyó vize nincs, ez a tiszta, szűrt víz a láp egyetlen táplálója. A TK legmélyebb része egy hajdani Duna-meder. A nehezebb, hideg levegő ide mintegy „lefolyik”, így mikroklímája a környező területekhez képest jóval hűvösebb.
Ez az oka annak, hogy ezen a menedékhelyen a fajban és egyedszámban egyaránt igen gazdag, változatos növény- és állatvilág képes volt túlélni a jégkorszakot követő általános felmelegedést.
A védett értékek fennmaradását a jelenben leginkább a kiszáradás veszélyeztetheti, mivel a vízutánpótlás az aszályos években nagyon kicsi. A Duna-völgyi főcsatorna az ócsai és a dabasi turjános között szeli át a vidéket. A talajvízszint csökkenéséhez emellett a vízgyűjtőben létesített öntözőkutak és kavicsbányatavak is hozzájárultak. További problémát jelenthetnek az Öregturján közvetlen közelében folyó szántóföldi növénytermesztésből bemosódó anyagok is, amik feltöltődést gyorsító eutrofizációt, a láp minőségének romlását, mocsarasodását okozhatják.
A 2011-ben a DINPI által végzett nagyszabású rekonstrukciós beavatkozás célja a víz visszatartása, az élővízkapcsolatok helyreállítása, az eutrofizáció visszaszorítása volt. Kialakítottak 40 hektár nyílt vízfelületet, amelynek mentén hatalmas szegélyek jöttek létre. A zsilippel szabályozhatóvá vált az északi terület vízszintje.
A speciális géppel végzett munka zavaró nyomai egy év alatt szinte eltűntek. Az északi terület vízborítottságának szabályozhatóvá tétele csökkentheti a tőzeg bomlását, így az eutrofizációt. Ez remélhetően megállítja, esetleg visszafordítja a terület degradációját. Már a beavatkozás utáni első évben is rengeteg az apróhal, és visszatértek a nyílt vizekre a különböző récefajok is.

Változatos élőhelyek

A terület legmélyebb részén, a valamikori tőzegkubikokban nagy, zárt nádasok alakultak ki, némi gyékénnyel és téli sással vegyesen. Egy részük úszóláp jellegű, vagyis a növényzet gyökerei nem rögzülnek a talajba, a növényzet a vízen lebeg. A nád kúszó gyöktörzsei, rizómái évente több métert is nőhetnek. Ezek a szárcsomóknál legyökerezhetnek, de mélyebb vizek esetében a felszínen kezdetben laza, majd egyre sűrűbb, vastagabb szövedéket is létrehozhatnak. Ebbe az ún. úszógyepbe először elhalt növényi részek rakódnak le, majd más növények, pl. villás sás, tőzegpáfrány telepedhetnek meg rajta.
A tőzegképződés előrehaladtával az úszógyep megvastagszik. Ekkor már fák és cserjék is felnőhetnek benne. Ez a folyamat a keskenylevelű gyékény és vízi harmatkása alkotta vegetációban is végbemehet. A vízfelszínt helyenként teljesen ellepi a békatutaj. Mivel a lápvíz tápanyagban szegény, a növények egy része nitrogénszükségletét állatok fogyasztásával fedezi. Az ócsai láp hínártársulásaiban több rencefaj is él, amelyeknek csak virágzata emelkedik a víz fölé, maga a növény a víz alatt helyezkedik el, és kis, hólyagszerű csapdáival főleg apró rákokat és rovarlárvákat fog.
A nádasokat szegélyezve többnyire magassásosok jönnek létre. Kialakulásuk elengedhetetlen feltétele, hogy a tartós vízborítás az év nagy részében adott legyen.
A tápanyagban szegényebb, de állandóbb vízborítású termőhelyeken a növényzet megjelenése zsombékos. Jellemző fajok a zsombéksás, a rostostövű sás, a gyepes sás és a bugás sás.
A zsombékok közötti semlyékekben egyéb ritka fajok, pl. békabuzogány, vidrafű is élhetnek. A szeszélyesebb vízjárású termőhelyeken a növényzet szőnyegszerű. Itt a jellemző fajok a posvány vagy mocsári sás, a hólyagos sás, a kétsoros sás és az éles sás. A területre valamikor nagyon jellemző gyapjúsás élőhelyeinek nagy része a tőzegbányászat áldozatává vált.
Meszes talajokon – legalábbis a vegetációs periódus elején vízborította termőhelyeken – nagyon változatos élővilágú, üde síkláprétek alakulnak ki. Jellemző fajaik a lápi sás, a sárga sás, a barna sás és a kormos csáté. Számos orchidea-, szegfű- és liliomfélemteszi színessé ezeket a területeket.
A kiszáradó láprétek füves területein már nem képződik tőzeg, vagy ha volt is jobb vízellátottságú években, lebomlik. Jellemző fajai a kékperje, a muharsás, a deres sás, a fehér zászpa, a kornistárnics és orchideafajok, pl. a pókbangó.
A lápi magaskórós társulások általában a többi láptípus érintkezési zónájában keskeny szegélyként jelennek meg. Jellemző fajaik a réti legyezőfű, a mocsári gólyaorr, a szibériai nőszirom, a sédkender, a közönséges lizinka és a borzas füzike.
A lápcserjések különböző típusú lápok öregedése vagy degradációja során jönnek létre. Legjellemzőbb fajaik a rekettyefűz és a füles fűz.
A láperdők a láp fejlődésének utolsó stádiumát képviselik. Uralkodó fafajaik a mézgás éger és a magyar kőris. Az időszakos vízborításhoz a fák támasztógyökerekkel alkalmazkodnak („lábas” éger). Jellemző lágyszárú fajaik a békaliliom, a tőzegpáfrány, a mocsári nőszirom és a nyúlánk sás.
A magasabb fekvésű területeken keményfa ligeterdőket találunk tölgy, kőris, szil fafajokkal, dús aljnövényzettel.

 

Épületeink

A szervezet megalakulásának előzményeként, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) kutatóiból és hallgatóiból, valamint a Magyar Madártani Egyesület (MME) tagjaiból álló csoport 1983-ban kezdett tudományos kutatásokat és természetvédelmi monitoring-tevékenységet az Ócsai Tájvédelmi Körzet Öregturján nevű részén.
Az Ócsai Madárvárta Egyesület 1992-ben alakult meg 18 fővel. Tagjaink száma azóta kétszáz fölé emelkedett. A tagok többsége középiskolás és egyetemista, de általános iskolástól a nyugdíjasig mindenféle életkorú, végzettségű és foglalkozású ember tevékenykedik az egyesületben. A munkát különböző egyetemek tanszékein és egyéb kutatóhelyeken dolgozó szakemberek irányítják.
Az első években nélkülöztünk minden infrastruktúrát, meglehetősen nomád körülmények között dolgoztunk. Később lett a területen fúrt kút és építettünk néhány, a területbe illeszkedő épületet: a pásztorok szállásra emlékeztető ún. vasalót, egy háromszintes „tornyot”, ami szállásként, raktárként és kilátóként is funkcionált, valamint egy földkunyhót, amit már fűteni is lehetett.
A nagy áttörést az jelentette, amikor 2000-ben sikerült megvásárolni egy kisebb területet a TK közvetlen szomszédságában és azon felépítettünk egy közel 260 m2-es, kétszintes, összkomfortos házat. Sajnos ez az épület 2007-ben egy tűzesetben szinte teljesen megsemmisült. Az új épületet 2008-ban, a tűzeset után napra pontosan egy év múlva adtuk át.

 

Kutatási tevékenységünk

A Madárvárta a hazai és környező országokbéli, hasonló tevékenységet folytatók képzési helye. Kárpátaljai, erdélyi, vajdasági fiatalok rendszeresen részt vesznek a nyári táborokban, az ő hazai akcióikat pedig az egyesület tagjai a helyszínen segítik. Tagjaink részt vettek nagyobb szabású külföldi (Szerbia, Horvátország, Románia, Bulgária, Montenegró, Görögország, Olaszország, Tunézia, Kenya, Szenegál, Uganda, Mongólia) madártani kutatóexpedíciókban is. A terület változatos élőhelyi adottságai rendkívül gazdag növény- és állatvilág életfeltételeit biztosítják. Az egyesület által végzett monitoring-jellegű kutatómunka ezek közül több csoportra kiterjed. Terjedelmi okok miatt csupán néhányat mutatunk be az itt található ritkaságok közül.
Aulacoseira italica (Ehrenberg) Simonsen nevű alga, ún. kovamoszat. Az egész világon elterjedt, kozmopolita, de ritkának tekinthető faj. A szilícium vázzal rendelkező alga láncalkotó, a sejtek a kiszélesedő, lapát alakú tüskékkel kapcsolódnak össze. Robosztus váza ellenére planktonikus, a vízben lebegve él, de a növényeken kialakult bevonatban is találkozhatunk vele, ahova a vízből ülepszik ki. Eddig csak három helyről került elő Magyarországon, annak ellenére, hogy több száz kisebb-nagyobb álló- és folyóvizet vizsgáltak meg a közelmúltban az MTA Ökológiai Kutatóközpont Dunakutató Intézetének szakemberei. A fajnak az Ócsai Öregturján területén él egy populációja, ezen kívül a Dunából és a Tatai Fényesfürdői tavakból mutatták ki.
A ritka egysejtű fajokat általában csak a specialisták ismerik fel. Az ócsai turjánvidék egyik legnagyobb ritkasága, az átlagosan 200 mikrométeres méretű Arcella formosa azonban nagy és szembetűnő a mikroszkóp lencséje alatt. A világon elsőként az ócsai turjánvidék egyik lápszemében került elő, majd három távoli élőhelyen, Hollandiában, Németországban és Kanadában szintén hasonló jellegű élőhelyen találták meg e fajt, de mindig csak alkalmilag. Ócsán állandó az előfordulása, de kizárólag az egyik – alig néhány négyzetméteres – lápszemben lelhető fel.
Bár a kisrák-faunát túlnyomórészt gyakori, síkvidéki vizekre jellemző fajok alkotják, itt, a középeurópai régióban is előkerült a szórványosan előforduló és hazánkban is igazi ritkaságnak számító Cyclops insignis evezőlábú rákfaj. Időszakos és állandó vízjárású kisvizek élőlénye, amely csupán a téli és kora tavaszi hónapokban található meg élőhelyein. A mérsékelt övben jégkorszaki reliktum fajnak Ócsán kívül Magyarországon csak két további előfordulása ismert Tiszacsege környékéről és a gemenci ártérről. A hazai Cyclops fajok közül a legnagyobb méretű. Nőstényei a 2,8 mm-es testhosszt is elérhetik.
Ugyancsak ritka fajnak számítanak hazánk kisrák-faunájában a Scapholeberis erinaceus és a Ceriodaphnia setosa ágascsápú (Cladocera), illetve a Paracyclops poppei és Macrocyclops distinctus evezőlábú rák (Copepoda) fajok.
A mocsári gömbászka (Armadillidium zenckeri) Északkelet- és Közép-Európában elterjedt, élőhely-specialista faj. Csak az állandóan nedves lápos területeken, magas páratartalom mellett található meg. Magyarországon a Hanságban, a Dunántúl déli részén és a Balaton mellett ismert még előfordulása.
A madarak leggyakoribb külső élősködői a tolltetvek, melyek a tollazat anyagával táplálkoznak. A tollak roncsolása miatt jelentős hatással bírnak a gazdamadár túlélési esélyeire és szaporodási sikerére. Az Ócsai Madárvártán 2005 óta folynak faunisztikai és ökológiai tolltetű-kutatások. Közel 100 madárfaj mintegy 1000 egyedének tolltetű-fertőzöttségét vizsgáltuk. A begyűjtött minták feldolgozása során több mint húsz, a hazai faunára új tetűfajt találtunk. A mintavételezés során a tetvek mellett kullancsokat, atkákat és kullancslegyeket is gyűjtöttünk.
A vonuló madárfajok szerepet játszhatnak egyes egzotikus kórokozók behurcolásában trópusi telelő területeikről is. Ezek közül a kórokozók közül különös jelentőséggel bírnak az állatokat és embereket egyaránt megfertőzni képes, úgynevezett zoonotikus ágensek. A vadmadarakban előforduló vírusok egy részének terjesztésében vérszívó ízeltlábúak, jellemzően szúnyogok vagy kullancsok is részt vesznek. A madarakról 2011 tavaszától legyűjtjük és alkoholban konzerváljuk a kullancsokat, amelyeknek később meghatározzuk a faját és a fejlődési stádiumát (madarakon főleg lárvák és nimfák fordulnak elő), illetve az általuk hordozott és közvetíthető állat- és/vagy humán egészségügyi szempontból fontos kórokozókat is megkíséreljük kimutatni. Utóbbi munkánk gyakorlati haszna a madarak életmódjának bizonyos aspektusaival áll összefüggésben.
Konkrétan azt vizsgáljuk, hogy az ember közelében élő, településekre, kertekbe betelepülő madarak milyen kullancsokat és kullancs közvetítette kórokozókat vihetnek az ember közelébe. Másfelől érdekes lehet, hogy a délről érkező vonuló madarak milyen (szub)trópusi kullancsokat hoznak magukkal.
Az Ócsai Madárvárta munkatársai közreműködnek egyes szúnyogok által közvetített madárvírusok, elsősorban a nyugat-nílusi vírus és az Usutu vírus előfordulásának és ökológiájának pontosabb megismerésére irányuló hazai és nemzetközi kutatási programokban. A vizsgálatok elsősorban az említett vírusoknak a Madárvártán és környékén talált madarak tetemeiben való kimutatására irányulnak. Az utóbbi nyolc évben évente kb. 50-100 madár tetemének vizsgálatára került sor.
Emellett az utóbbi években egyes befogott madarak garat-tampon és bélsár mintáinak vizsgálatával is kiegészítettük a kutatást, hogy a vírusürítő egyedek arányáról is adatokhoz jussunk. Sor került az ízeltlábú vektorok azonosítása céljából áttelelő és aktív szúnyogok gyűjtésére, határozására és virológiai feldolgozására is.
A madárinfluenza idején nem csak a madarak, hanem a madarászok vizsgálata is megtörtént. Az itteni gyűrűzők között többen is voltak, akik három kontinensen tízezres nagyságrendben fogtak már madarakat, így ideális alanyok voltak akár korábbi fertőzések során keletkezett ellenanyagok vérből való kimutatására. A kontrollmintát a Madárvárta aznapi látogatói szolgáltatták.

A rovarok nagy fajgazdagságuk és egy-egy faj speciális életfeltételei miatt (pl. mikroklíma, tápnövény stb.) kiváló indikátorok. A nyolcvanas évek közepe óta zajló fénycsapdázás több rovarcsoport vizsgálatára ad lehetőséget, de zajlik a nappali lepkék és a szitakötők felmérése is.
A fokozottan védett, a környéki területek kivételével hazánkban csak a Hanságban található ezüstsávos szénalepke, mely Európában is csak egy-két helyen él, tipikusan jégkorszaki maradványfaj.
A szintén kevés helyen előforduló, és fokozottan védett metelka-medvelepke, amit Dabas környékéről írtak le, nevét gyűjtőjéről, egy dabasi gyógyszerészről kapta. Ócsán csak a Madárvárta területéről került elő. Hernyója a tavaszi magasabb vízálláskor a vízfelületen araszolva jut el növényről növényre.
A tükrös busalepke lápréti-láperdei faj, a legszebb busalepkénk. Jellemzően domb- és hegyvidéki állat, Ócsán való előfordulása a hely speciális jellegére utal. A láprétek színes éke, a mindenfelé egyre gyakoribb, ám szintén védett nagy tűzlepke. Rendkívül érzékeny a környezeti változásokra, jelentős indikátorfaj. A sok ezer éjszakai fajból kiemelhető az erdei (vagy cseppfoltos) nádibagolylepke, illetve a lápi tarkaaraszoló. Mindkét faj ritka, csak eredeti, tiszta láperdőkben, lápréteken él. A madárfogó hálókba néha beakad a vonuló halálfejes lepke egy-egy példánya is.
A gerincesek között is sok, hazánkban egyre ritkább, de erre a területre jellemző fajt találunk. A vizekben a lápi póc és a réti csík állománya országos viszonylatban is jelentősnek számít.
A kétéltű fajok közül a hegyvidéki fajokon kívül mindegyik megtalálható itt. Különösen nagy hírnévnek örvend a mocsári béka, amelynek hímjei a nászidőszakban kék színben pompáznak. Az úgynevezett „zöldbéka fajkomplex” fajai (kecskebéka, kis és nagy tavi béka) is előfordulnak a területen. A rekonstrukció után induló monitoring egyik célja ezen fajok elterjedési mintázatának vizsgálata, egyedszámának becslése és ezek arányváltozásainak megállapítása.
A hüllők közül az elevenszülő gyík számít helyi nevezetességnek. Ez a faj – mint neve is mutatja – a tojásrakó rokon fajokkal ellentétben eleven utódokat hoz világra. Ez a specialitás a hideg, nedves környezethez való alkalmazkodás egyik jó példája. Nagyszámban élnek a szárazabb területen a fürge és zöld gyíkok is.
Az Ócsai Tájvédelmi Körzet mozaikos jellegű élőhelyein 16 kisemlős faj (egerek, pockok, cickányok) példányait sikerült élvefogó csapdákkal befogni. Többségük éjszaka aktív, így csak ritkán kerülnek szem elé. A fajok többsége speciális élőhely igényű, ezért csak egyes területeken fordul elő nagyobb számban. A víz menti nedves területek jellemző fajai a víziés Miller vízi cickány, vízi pocok, törpeegér, a nyílt, füves területeké a mezei pocok, a pirókegér és a mezei cickány, az erdővel borított részeké a három erdei egér faj, a vöröshátú erdei pocok és az erdei cickány.
Hazánkban a denevérek közül csak az ún. kisdenevérek (Microchiroptera) élnek. Bár ultrahanggal tájékozódnak, a nagyon vékony szálú madárfogó hálókat nehezen érzékelik, gyakran beakadnak. Az előforduló 28 denevér fajból eddig nyolc – hat gyakori mellett két ritkább faj is – felbukkant a Tájvédelmi Körzet területén. A közönséges denevér a nagytermetű európai fajok közé tartozik. Hazánkban – nevével ellentétben – nem túl gyakori. Leggyakrabban a középhegységekben fordul elő, dombvidéken és az Alföldön ritkább. Az utóbbi évtizedekben állományai mindenhol nagyon megfogyatkoztak; elterjedési területén sok helyütt veszélyeztetett. Vonuló faj, az alföldi kolóniák a hegyekbe húzódnak telelni.
A szőröskarú koraidenevér közepes termetű faj. Bár Magyarországon sok helyütt előkerült, mégis, mindenhol ritkának számít. Mivel az idős keményfás erdőket kedveli, síkvidéki, ártéri állományait a tölgy-kőris-szil ligeterdők eltűnése veszélyezteti.
A területen a hazai nagyvadak közül is több előfordul, gyakran lehet találkozni őzzel, vaddisznóval, néha szarvassal.

Mint a fentiekből látszik, tevékenységünk során több élőlénycsoporttal foglalkozunk, de munkánk leglátványosabb és legtöbb érdeklődőt vonzó része a madárgyűrűzés. A Madárvárta a kezdetektől tagja az országos Actio Hungarica (AH) hálózatnak, és része az európai fészkelő állományok monitorozását végző, a British Trust for Ornithology által indított nemzetközi Állandó Ráfordítású Gyűrűzés (Constant Effort Sites – CES) programnak. Előbbi a hazai madárvonulás-kutatásokat fogja össze, a vonulásról gyűjt adatokat, az utóbbi a helyi költőállományok évi változását követi nyomon. Mindkét program szigorú protokoll alapján működik, ami megköveteli a fogóeszközök mennyiségére, minőségére, helyére és a fogási időtartamra vonatkozó standarditást.
A madarak döntő többségét japán típusú függönyhálókkal fogjuk. Ezek 12 méter hosszú és két és fél méter magas, ötzsebes hálók. A szemnagyságuk 18 milliméteres. A hálók az AH táborok alatt a területre jellemző nyolc, a CES alatt kilenc különböző vegetáció típusban – a vízben álló homogén nádastól a zárt erdőtársulásokig – állnak. Az AH alatt 1100 méter, a CES alatt 1340 méter hálóhosszal dolgozunk. Minden háló egyedileg számozott, így a beakadt madarak helyét 12 méteres pontossággal ismerjük.
Az éjszakázni a nádasba járó fecskék és az őszi vonulás során éjszaka vonuló énekesmadarak befogásához hangszórót is használunk. Ez az adott faj vagy fajcsoport hangját hallatva a hangszóró közelébe való leszállásra ösztönzi a madarakat, ahol a kifeszített hálóba akadnak. Telente novembertől márciusig három, különböző jellegű területre kihelyezett, folyamatosan töltött madáretetőnél is hálózunk hetente egyszer. Itt a területen telelő cinege- és pintyfajokat lehet nagyszámban befogni. Kisebb mértékben használunk ragadozómadarak fogására alkalmas kockahálót, vízi madarak fogására varsákat, főleg magevő fajok fogására alkalmas tarlóhálót és egyéb csapdákat is.
Bár Ócsán 1983-ban kezdődött a szervezett madárgyűrűzés, az infrastruktúra hiánya miatt a kezdetekben csak tavaszi és viszonylag rövid őszi tábort szervezhettünk. A feltételek javulásával egyre több időt tudtunk a területen tölteni, ezért a fogott madarak és a fajok száma évről évre emelkedett.
A Madárvárta épületének átadása óta tevékenységünk gyakorlatilag az egész évet lefedi. Az AH táborok idejében a tavaszi vonulási időszakban (március közepe-április vége) és az őszi vonulási időszakban (július 10-től időjárásfüggően november elejéig-közepéig) minden nap, a téli időszakban hetente 1-2 napot, a fészkelési időszakban (CES) – csökkentett hálófelülettel – heti 3-4 napon fogjuk a madarakat. A naponta befogott madarak faj- és természetesen az egyedszáma is időszakfüggő. Átlagosan a legtöbb mindkét vonatkozásban a vonulási szakaszokban van. Különösen jó időszak az augusztus-szeptember közötti periódus.
1983 óta 225 madárfaj jelenlétét sikerült igazolni a területen. Ebből 169 faj – közöttük sok ritkaság és érdekesség – a gyűrűző munka során kézbe is került. Magyarországon itt került meg a törpesármány első bizonyító és második példánya is. Itt fogtuk a vastagcsőrű füzike és kék-lazúr cinege (Parus caeruleus x Parus cyanus) hibrid (Parus pleskii) második, a kucsmás poszáta harmadik, valamint a vándorfüzike ötödik hazai példányát. Itt gyűrűztük a Magyarországon többször megfigyelt gatyás kuvik és fakó rétihéja első példányát is.
Részben a terület változatos élőhelyeinek, részben a nagy háló felületnek, illetve az egész évet lefedő munkának köszönhetően fogtuk a mediterrán térségekre jellemző füles kuvikot, kucsmás poszátát, bonelli füzikét, a szibériai elterjedésű törpesármányt, vándor- és vastagcsőrű füzikét, a zárt bükkösökhöz kötődő kis légykapót, a hegyi patakok jellemző faját, a hegyi billegetőt, valamint a magas hegyekben, illetve Észak-Európában előforduló gatyás kuvikot. Tovább színezik a fogott madarak egyébként is nagyon változatos listáját a színhibás példányok, vagy részleges albínók és fajhibridek.
A hálókat világosodástól a teljes sötétedésig óránként ellenőrizzük. A befogás bármilyen időjárási probléma (nagy hideg, meleg, eső, viharos szél) esetén szünetel, hogy a madarak ne sérüljenek. A gyűrűző helyen a madarak egyedi számozású, méretüknek megfelelő nagyságú gyűrűt kapnak. Feljegyezzük a befogás idejét, helyét, a fajt, kort, ivart és több, kondícióra vonatkozó adatot, a harmadik evező hosszát, a szárny- és farokhosszt, bizonyos fajoknál egyéb kiegészítő adatokat (karom-, csüd-, talphossz stb.), a fedő- és evezőtollak vedlettségi állapotát, kopását stb. A madarakról kullancsokat, a tollazatban élő rágótetveket, esetenként nyál- és ürülékmintákat is gyűjtünk.A terepjegyzőkönyvbe került adatokat számítógépre visszük. Ellenőrzés után a magyar gyűrűző központba majd az európai gyűrűzést összefogó EURING Központba kerülnek.
A Madárvártán évente 90-100 madárfaj mintegy 20.000 egyedét gyűrűzzük meg. Az eddig befogott mintegy 400000 madár közül több száz példány került meg külföldön, a környező országokon kívül több távoli országban is (Írország, Finnország, Oroszország, Törökország, Spanyolország, Szíria, Tunézia, Egyiptom, Izrael, Kenya) és mi is sok más országban jelölt madarat fogtunk vissza. Legmesszebbről, afrikai országokból szürke gémet és mezei poszátát jelentettek vissza, mi pedig egy Kenyában jelölt énekes nádiposzátát fogtunk. Az országon belüli visszafogások száma is több száz.
Az utóbbi években több faj színesgyűrűs jelölését is elkezdtük. A TK szomszédságában egy bányató szigetén danka- és szerecsensirályok, valamint küszvágó csérek fiókáit jelöljük egyedi számozású színesgyűrűvel. A gyűrűk akár szabad szemmel is leolvashatóak, így a madár újrabefogása nélkül is adatokhoz lehet jutni. Esetenként egy-egy madárról egy vonulási-telelési periódusban 20-30 megfigyelési adat is érkezik, ami lehetővé teszi mozgása pontos nyomon követését.
A TK területén több százas nagykócsag és szürke gém-telep van. Mivel a nádas alig járható, a telepek pedig évente más-más helyen alakulnak ki, a gyűrűzés előtt ezek pontos helyét meg kell állapítani. Ez az első években a magasabb fákról való megfigyelést jelentette. Később sárkányrepülővel vagy léghajóval átrepülve készítettünk fotókat. Az utóbbi években – hála a technika fejlődésének és a Nyugat-magyarországi Egyetemen végzett fejlesztéseknek – modellrepülővel vagy kvadrokopterrel végezzük a munkát, amelyek segítik az évente változó helyen levő telep gyorsabb megközelítését, és csökkentik a zavarást, megkönnyítve ezzel többek között a madarászok munkáját. A képeket az ezeken a szerkezeteken elhelyezett digitális kamerák segítségével készítjük. A közeli bányató partfalában évente kialakuló partifecske-telepeken is végzünk jelölőmunkát. Jelöljük a TK fekete gólya fiókáit, illetve a környék településein a fehér gólyákat is.
A védetté nyilvánítás óta a területen jelentősen nőtt a fásszárú növényekkel való borítottság, ami egyebek mellett a harkályfajok faj- és egyedszámának növekedésével is járt. Az utóbbi években már a nagytestű feketeharkály is költ.
Ezzel együtt az odúk száma nem túl nagy, ezért az odúlakók megtelepedését mesterséges odúk kihelyezésével segítjük. Az ezekben költő madarak fiókáit és a szülőket is teljes számban meg tudjuk jelölni, ami a későbbiekben rokonsági vizsgálatokat is lehetővé tesz egyes fajok esetén. Az adatokat számos szempont alapján lehet feldolgozni. A gyűrűzés klasszikus kérdésén túl – hová mennek, honnan jönnek a jelölt madarak – képet kaphatunk a helyi visszafogások alapján a vonulás sebességéről, a költési, vonulási, telelési területhűségről, ennek kor- és ivarfüggéséről, a korcsoport elosztásról, a szabadon élő egyedek túlélési mintázatáról, egy-egy faj élőhelyigényéről, ennek esetleges szezonális változásáról, a vedlés időzítéséről és sebességéről, ennek ivar- és korfüggéséről, a biometriai adatok alapján az átvonuló populációk származási helyéről, stb.
A befogott madarak fajonkénti egyedszámváltozása pontosan jellemzi a terület változását is, legyen az a vegetációban bekövetkező változás – pl. erdősülés – vagy a terület vízborításának évi különbözősége, stb. A hosszú adatsorok lehetőséget adnak arra is, hogy vizsgáljuk a klímaváltozás következményeit is, mint pl. a vonulás időzítésének módosulása tavasszal és ősszel, esetleg az átvonuló fajok populáció- összetételének változása.
A terepadatok feldolgozásával nyert eredményekből számos angol és magyar nyelvű publikáció született. Tagjaink száznál több előadást tartottak hazai és nemzetközi konferenciákon. Mivel számos egyetemi hallgató is részt vesz a munkában, így tudományos diákköri dolgozatok, szakdolgozatok és doktori dolgozatok is készülnek az itt végzett munka adatai alapján. A magyar madárgyűrűzés 100. évfordulójára összeállított – a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent – Magyar Madárvonulási atlaszban publikált adatok is jelentős számban a mi harmincéves munkánkból származnak.

 

Gyakorlati természetvédelem

A területen a 70-es évekig tőzegbányászat folyt, amelynek hatásai helyenként még ma is láthatóak. Egyesületünk gyakorlati természetvédő tevékenysége nagyban hozzájárult ezek megszüntetéséhez, mérsékléséhez. Az első években megtisztítottuk a területet a hulladéktól, felszedtük a kisvasút nyomvonalán a talpfákat, csökkentettük a flóraidegen növényzetet, helyükre pedig őshonosakat telepítettünk. A DINPI munkatársaival folyamatosan dolgozunk a terület minőségének megőrzésén, részt veszünk az általuk meghirdetett szemétszedési akciókban és szerepet vállalunk a 2011-ben végzett rekonstrukciós munka hatásainak monitoringozásában is.
A terület jellegéből következően – főleg a kezdeti időszakban – kevés volt az odúlakó madárfajok számára alkalmas nagy fa, ezért mesterséges odúkkal segítettük megtelepedésüket. A potenciálisan előforduló fajok számára megfelelő méretű és bejáratú odúkat helyeztünk ki. Ezek az odúk a kék- és széncinegék, házi rozsdafarkúak, örvös légykapók, nyaktekercsek, nagy tarkaharkályok mellett kisemlősöknek is kiváló szaporodási és telelési feltételeket biztosítanak. A különböző odútípusok egy-egy darabját a Madárvárta kertjében be is mutatjuk.
Az itt található ritka fajok határainkon innen és túl is ismertek. Ezért sajnos gyakran előfordul, hogy engedéllyel nem rendelkező hazai és külföldi gyűjtők, vagy jobb esetben fotósok is megjelennek a területen. Az egyesület tagjainak szinte állandó jelenléte a terület természetvédelmi őrzéséhez is hozzájárul.

 

Ismeretterjesztés

A természeti értékek bemutatását szolgáló ismeretterjesztő tevékenységünk keretében elsősorban a Madárvártán tartunk bemutatókat, túravezetéseket és előadásokat. 2002-ig jellemzően hétvégéken és az iskolaszünetek időszakában folyt a munka, de a Madárvárta épületének átadása óta a madármegfigyelés- és gyűrűzés gyakorlatilag folyamatos. Előre egyeztetett időpontban az év bármely szakában tudunk látogatókat fogadni. Igény esetén oktatási intézményekben is tartunk előadásokat.
Az óvodásoktól egészen a nyugdíjas klubokig rendkívül változatos korú és érdeklődésű vendégeink vannak. Programjainkat a látogatók igényeihez igazítjuk. A kisebb gyerekeknek 1,5-2 óra alatt mutatjuk meg a madárfogó hálók ellenőrzését és a gyűrűző munkát. Az idősebb korosztályoknak hosszabb, komplexebb programot is tudunk nyújtani, ami akár 2-4 napos terepgyakorlat is lehet. Emellett igény szerint szervezünk madárlest, film- és diavetítést, rövid túrát a Madárvárta környékének változatos élőhelyeire, növényismereti foglalkozást, vagy játékos vetélkedőt. Az iskolai osztályok számára az Ócsai Tájházzal kialakított szakmai kapcsolat alapján akár egész napos, komplex programot is tudunk kínálni. Ebben az esetben a madárgyűrűzési bemutatót a Turján-tanösvényen tett séta és a Tájházban tartott kézműves foglalkozás egészíti ki.
A DINPI által létrehozott és üzemletett Turján-tanösvény az Ócsai Tájháztól indul, és a Madárvártán csatlakozik a helyi élővilágot és az itt folyó gyűrűzési és természetvédelmi tevékenységeket bemutató tanösvényhez.
A természetvédelmi munka mellett a környék kultúrtörténeti értékeinek megismertetésére is törekszünk. Ajánljuk Ócsán az Árpád-kori templom, a Tájház, az Öreg-hegyi Pincesor és a Nagyerdőn keresztülvezető, a láperdő élővilágát bemutató, szabadon látogatható Selyem-réti tanösvény meglátogatását.
A Madárvárta összkomfortos épületében a vendégszobákban 30 fő elszállásolására van lehetőség. A földszinten 40 főt befogadó előadóterem és teljesen felszerelt konyha áll a látogatók rendelkezésére. Az elmúlt években a Madárvártára látogató vendégek száma folyamatosan nőtt, az utóbbi években meghaladta a 2500 főt. Elsősorban Budapest és Pest megye oktatási intézményeinek (óvodák, általános és középiskolák, egyetemek) csoportjai látogatták szervezett program keretében a Madárvártát. Az épület rendszeresen helyet ad természetfotós kiállításoknak is.
A TK területe fokozottan védett, szabadon nem látogatható, hagyományos turisztikai célokra nem is alkalmas! A természeti értékek bemutatása érdekében 2004-ben létrehoztuk, 2009-ben bővítettük, majd 2012-ben – a DINPI pályázat keretén belül – újra bővítettük, illetve felújítottuk az információs tábláinkat.